top of page

Gutmayer Jánosné Marika

Ulmer Schachtel.jpeg
Horizonte.jpeg

Beszámoló

Erasmus+ beszámoló
Gutmayer Jánosné
Módszertani kurzus Regensburgban

 

Nyelvi és módszertani felfrissülés Regensburgban

 

Lehetőségem nyílt az Erasmus+ program keretében 2 hetet Regensburgban tölteni. A nyelvi kommunikációs készségek fejlesztése mellett módszertani és országismereti tudásunk is gyarapodott. A kurzusunk házigazdája a Horizonte nyelviskola volt.

Regensburg megőrizte középkori hangulatát, a város hangulatos utcáin, a Duna parton sok kellemes órát tölthettem. Az óváros egy érdekes példája az egységesen fennmaradt középkori városnak. A patríciuscsaládok házai és azok tornyai, a dóm, a régi Kőhíd és a Góliátház érdekes épitészettörténeti sétákat tesznek lehetővé.
 

A kurzus során az intézet által szervezett közös délutáni kulturális programokon is résztvettünk. Ezek a programok igen változatosak voltak, városnézés, múzeumlátogatás, kirándulások Nürnbergbe, Passauba és Münchenbe.

 

A kurzuson 8-an vettünk részt, a csoportban 4 lengyel, 1 cseh és 3 magyar kolléganőmmel voltam együtt. Mindannyian többéves tanári gyakorlat után érkeztünk a tanfolymra, hogy módszertani ismereteinket felfrissítsük, megújuljunk. A kurzus során, a műhelyfoglalkozásokon rengeteg új ötlettel ismerkedtünk meg, sok új jó gyakorlatot ismertünk meg és próbáltunk is, amelyeket a későbbiekben a diákjaink nyelvi készségeinek fejlesztésében tudunk használni. A tanfolyam során az új módszerekhez sok segédanyagot, szakirodalmat kaptunk, amik segítségével a megtanult új módszereket a mindennapi tanítási gyakorlatunk részévé tudunk tenni. Foglalkoztunk a kortárs ifjúsági irodalom nyújtotta lehetőségekkel, és a fiatalok nyelvhasználatával is. Ezek a témakörök a diákok számára motiváló erővel bírnak. Segítségükkel a nyelvtanulási folyamat sokkal hatékonyabbá válhat. A kurzuson számos mozgásos, játékos feladatot próbáltunk ki, amelyek segítségével a tanórákon változatos tevékenységeket végeznek a diákok, így a tanóra sokkal élvezetesebbé, érdekesebbé válik. Így ezeknek az új munkaformáknak is igen nagy a motiváló ereje.

Lehetőségünk nyílt egy fejlesztő iskolában hospitálni is, ahol a kislétszámú osztályokban különböző tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket integrálnak, illetve ahol számos jó gyakorlatot láthattunk, tanulhattunk a különböző nyelvi nehézségekből adódó különbözőségek differenciálására. Mindezt saját gyakorlatunkban is tudjuk majd alkalmazni, hogy az adaptív, egyénre szabott oktatást meg tudjuk valósítani 16 fős nyelvi csoportjainkban is.

 

A tanfolyam utolsó napján, a képzésünk vezetője szervezett egy búcsúebédet, amit egy jellegzetes, hagyományos bajor sörkertben fogyasztottunk el. A bajor kultúrával, történelemmel, népviselettel, nyelvjárással már az országismereti tanórákon is ismerkedtünk.

 

A kurzus során sikerült jó szakmai kapcsolatot kiépítenünk, így sok tapasztalatot osztottunk meg egymással. A jövőben is tartani fogjuk a kapcsolatot.

csoportkép.jpeg
Bayern-Landeskunde.jpeg
bottom of page